A mesék és mi

A sárkány örök

A közelmúlt legszórakoztatóbb estéje az volt, amit az unokahúgom mesekönyvével töltöttem. A történet lényege a következő:

Egy király nem akarta férjhez adni kedves és szép lányát, ezért a katasztrófát elkerülendő, gyakorlatilag bezárta a palotába. Egyszer a lány mégis addig könyörgött, hogy csak kiengedték sétálni a kapun kívülre. Mit ad Isten, a közeli erdőben egyből össze is találkozott egy igen jóképű királyfival, aki pont a szomszéd király fia volt. Azon nyomban el is döntötték, hogy összeházasodnak… (Mi ez, ha nem a legkeményebb tanulságok egyike…) Persze a király, hogy lányát maga mellett tudhassa, inkább elátkozta, így a királyfi, ha találkozott is volna a mátkájával, akkor sem ismerte volna fel. A lány ugyanis csak az éjszakai holdfényben jelent meg, mégpedig három alakban: az első egy szerény kis nyuszi, a második egy oroszlán, a harmadik egy sárkány volt… A királyfi pedig csak úgy törhette meg az átkot, ha mind a három jelenséget megcsókolja… Hölgyeim, el kell mondjam, a mese – csodával határos módon – boldog véget ért. Szegény királyfi bármennyire is megszeppent a fenevadak látványától, derekasan teljesítette a küldetést.

Ami a mesét illeti, nem tudtam nem magamra venni… Természetesen a sorrend sem véletlen… Hiába no, nincs új a nap alatt. Az ember alapvetően nem változik. És pont ez az, ami elgondolkodtatott.

Az ember nem változik, csak a világ. És nem ez a baj. A változás nem csak szükséges, de elkerülhetetlen is. A kérdés az, hogyan álljunk hozzá. Nem csak a nagy világhoz, a napi hírekhez, a politikához, a körülöttünk folyó dolgokhoz, a minket elborító eszmékhez, irányzatokhoz, de a mi kis világunkhoz is, ami annyira törékeny és annyi mindennek alá van rendelve.

Haladjunk a korral, legyünk modernek! Alkalmazkodjunk a kor új kihívásaihoz. Vagy csak próbáljuk meg túlélni azokat? Netán változtassunk a túlélési stratégián, hogy jobban passzoljon az megváltozott helyzetünkhöz? Sodródhatunk is, elfogadva az új divatot és elvárásokat, feladva saját énünket és névtelenül, arctalanul belesimulhatunk egy egyén központú világba. Eközben megpróbálhatjuk meggyőzni magunkat, hogy mi különbek vagyunk a többieknél. Ezt hirdetjük is minden fórumon, várva a reakciókat, amit hajlamosak vagyunk annak tükreként értelmezni, hogy mennyire vagyunk szeretve.

De valóban ennyi lehetőségünk van?

Kisgyerekként sok időt töltöttem falun, a nagyszüleimnél. Amit ott megtapasztaltam, megtanultam, az az élet természetes részeként vált a sajátommá. Sok mindent nem értettem és sok mindent nem fogadtam el, de akkor is az enyém volt és mindenestül szerettem. Szerettem a családi összefogást, a közös munkát, a nagy együttléteket. Még a munka is ünnep volt, hiszen egy palántázás, szőlő kötözés, szüret, vagy disznóvágás során összejött a teljes család. És a nagy közös munkák jellemzője az, hogy az embereknek nem csak a kezük jár… Ettől volt vidám az egész! (Bár nem tudom, a felnőttek ezt hogy élték meg. Én ellógtam a nap felét…)

Szerettem a nagy közös ünnepeket is. Kifejezetten élveztem, hogy évről évre megbotránkozhatok a húsvéti asztalnál, amikor a nagyapám a gyereknek is önt a szentelt borból. Ki is használtam a helyzetet: hagytam, hogy a szüleim sokáig győzködjenek arról, hogy alkoholt igyak kiskorúként. Megvoltak a saját kis vidám szokásaim a családi rituálékon belül.

Szerettem a paraszti józan ész által szervezett egyszerűség és a rituálék köré kanyarított ünnepi káosz paradoxonát. Mindennek olyan nagy feneket kerítettek, mégis valahogy rend volt abban a világban. Megvolt az egyensúly.

Különösebben nem foglalkoztam soha a dologgal, csak nyugtáztam, hogy ez egy nagy hiány a mai életben. Azt viszont nem tudtam, hogy miért. Révész Szilvia Keserűből édeset című könyvét olvasva döbbentem rá a válaszra. A rítusok arra születtek, hogy átsegítsék az embert az élet adta változás okozta kríziseken. Keretet, formát adnak, így az emberek nem csak ahhoz kapnak segítséget, hogy egy számukra ismeretlen helyzetben kifejezzék és megéljék az érzéseiket, hanem ahhoz is, hogy ezt hogyan tegyék. Biztonságosabbá váltak az élet bukkanói, könnyebb volt átvészelni.

Sajnos a 20. századdal a szorosabb közösségek, a tradíciók és hagyományok ideje is elmúlt. Mi pedig itt maradtunk feszülten, ünneptelenül, és csak kapkodunk, keresve a módját, hogyan regenerálódjunk a következő hétfőig. Már ha van egy kis időnk és lehetőségünk.

Húsvét helyett kirándulás. Megértem. Ha elveszett az ünnep a hétköznapok süllyesztőjében, akkor nyilván marad a rekreáció ilyen formája. Valami pedig mindenképpen kell, mert elengedhetetlen a mindennapok túlélése érdekében. De ha elvesztünk minden ósdinak hitt értéket, mi marad?

Ami a modernitást illeti, furcsa, de arra jutottam, hogy ez csak az igazán konzervatív emberek kiváltsága. Hiszen ahhoz, hogy az ember le merjen térni a járt útról, nem csak bátorság kell, de ész is. A kockázatot valamelyest kielemzi az ember, mielőtt cselekszik. Sőt, biztos alapok is kellenek, hiszen ha valaki bátor és nem botor módon dönt, azt csak felelősséggel teheti, ez pedig megfelelő tudás nélkül lehetetlen. Ezek pedig további pozitív, ámde határozottan ósdi és konzervatív értékekre mutatnak. Egyáltalán nem trendi.

A modernről első körben Jacques Loussier jutott eszembe. Az általa alapított jazz trió az 1950-es évek végén vált világhírűvé. Tizenöt év alatt 6 millió albumot adtak el. Az újdonság, amivel meghódították a világot, az volt, hogy improvizációik alapjául komolyzenei darabokat választottak. Többnyire Bachot, de újraértelmezték Beethoven, Chopin, Ravel, Vivaldi és más híres zeneszerzők műveit is. Ez a trió olyat alkotott, ami modern, zseniális és a mai napig népszerű. Tehát nem az érték változott, hanem annak megfogalmazása.

És mit tehetünk a mai, furcsa világban? Hogyan éljük az életet a belénk plántált értékek szerint? Hogyan adjuk tovább az értékeket, ha a régi rítusokat és hagyományokat felülírta a túlélés gyakorlata? Honnan szerzünk mintákat a problémák megoldására és krízisek kezelésére?

Úgy gondolom, a mesék erre tökéletesen alkalmasak, hiszen a világ változik ugyan, de az ember nem. Fogadok, hogy minden sárkány visszaváltozik királykisasszonnyá, ha a megszeppent királyfi összeszedi magát és megcsókolja. Itthon beválik…

Ez is érdekelhet:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.