Egyéb,  Mesetár

A nagy kuksi-hadművelet

A Napsugár utca egy nagyon különleges utca volt Küküllő városában. Azért volt olyan különleges, mert minden reggel itt találkozott Bence a barátjával, Janival útban az iskola felé. Már első osztályos, komoly nagy fiúk voltak, akik olyan fontos dolgokkal foglalkoztak, mint a gombfoci, legóvár építés és az amőbázás.

Ezen a reggelen különösen izgatottan ébredtek, hiszen december ötödike volt, egy igazán nagy nap! Olyan, amiből csak egy van egy évben. Ez a nap pont olyan vidám, mint a szülinap, de annál sokkal titokzatosabb és tele van meglepetéssel! Kész kaland! Nem is csoda, hogy a szokásos lassú cammogás helyett a két fiú szaladt a Napsugár utca felé.
– Ma jön a Mikulás! Ma jön a Mikulás! Ugye nem felejtetted el?
– Nem! Már a cipőtisztító dobozt is kikészítettem!
– Én még nem. Nem tudom, hogy elég-e letörölgetni a bakancsom, vagy fényezni is kell? Nem kevés a tét!
– Az anyukám azt mondja, hogy mindegy, csak látszódjon, hogy rendes gyerekek vagyunk. Végül is az a lényeg, hogy jó gyerek vagy-e, és szerintem jó vagy. A múltkor is súgtál matek órán és azt a nagy gólt sem tudtam volna berúgni, ha nem passzolod nekem a lasztit. Ezért talán még plusz csokit is kapsz!
– Hűha, az jó nagy csomag lesz! Szerinted hány cipőt pucoljak ki?
– Hát, én tavaly hármat tettem az ablakba, de csak az egyikben találtam meglepit. Nem biztos, hogy érdemes strapálnod magad.
– Tudod, min töprengek már egy ideje?
– Na, min?
– Azon, hogy hogyan jön be a Mikulás? Tavaly direkt leellenőriztem minden ablakot és én zártam kulcsra az ajtót is. Még a biztonsági láncot is beakasztottam!
– Szerintem ez olyan nindzsás dolog.
– Mi a nindzsás?
– Hát ahogy a kéményen át jön be! Nektek nincs kéményetek?
– De van! Még kályhánk is van! Éppen ez az, nem érted? Még ha le is tudna jönni a kéményben, a kályhában ég a tűz. Ha nem ég a tűz a kályhában, akkor meg még az inci-finci pici rések is el vannak zárva az ajtón, az ajtó pedig csak kívülről nyitható!
– Akkor is csak egy ajtó! A Mikulás minden ajtón át tud menni!
– És a tűz?
– Hát ettől nindzsás!
– Most komolyan! Láttál már kövér nindzsát piros ruhában?
– Olyat még tényleg nem… Gondolod, hogy máshogy csinálja? De hogyan?
– Nem tudom, de ma kiderítem!
– Hogyan?
– Meg fogom lesni!
– Jó! Én is! Ez lesz a Mikulás-kuksizó hadművelet! Tervet kell készítenünk!

A fiúk olyan elszántak voltak, hogy aznap nem is fociztak. Minden szünetet tervezéssel, térképek rajzolásával, újabb és újabb ötletek kidolgozásával töltöttek, hogy este egészen biztosan megleshessék a Mikulást. Végül azt találták ki, hogy mindketten a szobájukkal szemben lévő ablakba teszik a bakancsukat, mert így a kulcslyukon keresztül észrevétlenül megfigyelhetik a titokzatos ajándékozót.

Másnap reggel ismét mindketten szaladtak a Napsugár utca felé.
– Szia! Járt nálatok a Mikulás?
– Igen! Hozott egy csomó csokit meg egy mini Legót! És te mit kaptál?
– Én is kaptam egy csomó édességet, meg azt a könyvet, amit a múltkor kinéztem a boltban. Vajon honnan tudta?
– És sikerült meglesned? – kérdezte Bence Janit.
– Nem. Sajnos elaludtam. Neked sikerült?
– Nem tudom.
– Hogy-hogy nem tudod? Most láttad, vagy sem?
– Láttam! Persze hogy láttam!
– Na és milyen volt?
– Piros. Bár őszintén szólva kövérebbnek képzeltem. És magasabbnak is…
– Na és az arca? A ruhája? Nindzsás volt? Hogy ment be hozzátok?
– Nem tudom. Nem láttam jól. Igazából homályos foltokat láttam csak.
– Messze volt?
– Nem. Lehet, hogy nem látok elég jól.
– Nem baj! A nővérem azt mondja, hogy a reggeli torna csodákat tesz, csak jól mozgasd meg minden izmod!
– Hogyan?
– Hát, nem tudom. Elég vicces, amikor csinálja, de azt mondja, hogy az a titka, hogy minden izmod külön-külön megfeszítsd és ellazítsd. Ez olyan lányos dolog, de neki beválik. Azt mondja, azért balettozik olyan jól.
– És nekem milyen izmom kéne megfeszíteni és ellazítani?
– A sejhajod.
– Mit???
– Bence, ha a szemed a gyenge, akkor szerinted mire kéne edzened?
– Na de mit feszítsek a szememen?
– Hát nem tudom, de mivel szemed mozog, vannak izmaid, amik a szemed mozgatják. Azokat kell megfeszítened és ellazítanod.
– Kacsintsak?
– Á, az nem a szemed edzi, hanem a szempillád.
– Ez hülyeség! Ilyen baromságot! Ilyet nem is lehet csinálni! Nem is érzed ezeket az izmokat!
– Tudod, furcsa, hogy ezt mondod. Van egy nagybátyám, aki a fülét is tudja mozgatni. Arra is vannak izmaid, csak nem használod. Az emberek nem szokták mozgatni a fülüket.
– Nem hát, de hogy a csudába csinálja?
– Nem tudom. Azt mondta, órákig gyakorolt a tükör előtt, mire rájött, hogy melyik izmát kell megfeszítenie, hogy megmozduljon a füle. Szerintem neked könnyebb dolgod van a szemeddel. Csak próbálkoznod kell, és ha rájöttél, akkor pedig naponta tornáztatni, mint a balettosok.
– Vagy a sportolók. Ők is naponta edzenek. A versenyzők naponta többször is!
– Akkor ezennel hivatalosan kinevezlek az ország első igazi fedett pályás távolbanézőjének! Minél hamarabb el kell kezdened az edzést, mert nemsokára jön az első próba!
– Milyen próba?
– Új hadműveletet kell tervezni!
– Milyen hadműveletet?
– Az angyal-kuksizó hadműveletet! Mondd, eltöprengtél már azon, hogy hogyan kerül a karácsonyfa a nappaliba?
– Még soha… Egyszerűen csak ott volt, amikor bementem. Azt mondtad, az angyal hozza.
– Na jó, de hogy megy be az angyal? Tavaly kipróbáltam…
– Akkor is bezártad az ajtót meg az ablakokat?
– Még a biztonsági láncot is beakasztottam!
– Csoda, hogy volt karácsonyfátok!
– Hát igen… De hogyan?
– Gondolom, ez is olyan nindzsás dolog.
– Na de hol jön be?
– Ahol a Mikulás! Végül is ha neki beválik, miért bonyolítaná az angyal a dolgot?
– A kéményen keresztül?
– Miért ne?
– Figyelj, akármilyen szupernindzsa az az angyal, a fa akkor sem élné túl…
– Szerintem Superman-nek menne…
– De ő nem angyal!
– Na jól van, akkor lássunk neki az új hadműveletnek!

A fiúk ismét lázban égtek. Terveztek, rajzoltak, edzettek és zárakat próbáltak. Az összes szoba összes ajtaján és zárján kísérleteztek, de megnyugtató eredményt nem tudtak felmutatni. Végül arra jutottak, hogy mindketten szigorú megfigyelés alatt tartják az otthonukat, a megfigyeléseikről pedig óránként írásban tesznek jelentést egy piros kockás füzetbe, amit hivatalosan a titkos küldetés megfigyelési naplójának neveztek el.

Huszonnegyedikén reggel Bence korán ébredt, tettre készen. Tudta, hogy itt a lehetőség, hogy leleplezze a nagy titkot, hogy hogyan jön be az angyal az otthonukba, de még annál is fontosabb volt megtudni, hogy hogyan cipeli be a fát a nappaliba. Biztos, ami biztos, felvette a nindzsa felszerelését, majd készenlétbe helyezte a megfigyelési naplót is, és bevonult a nappaliba megfigyelésre, de ebédig semmi szokatlan nem történt.

Ebéd után apa elment otthonról. Jocó, Bence bátyja pedig lázasan dolgozott a szobájában, papír angyalkákat készített. Pontosan hármat. Furcsa, gondolta Bence. Miért éppen hármat? Anya sütit sütött a konyhában és szólt, hogy aki nyalakodni akar, az gyorsan szaladjon! Bence pedig, mivel ezt nem hagyhatta ki, arra gondolt, hogy talán a biztonság kedvéért neki is be kéne zárnia az összes ajtót, nehogy azalatt jöjjön az angyal, amíg leteszteli a süti krémjét.

– Bence! Légy szíves nézz ki az ablakon! Nem látod Apát véletlenül?
Bence az ablakhoz szaladt és kikémlelt. Meg is látta Apát az utcán, a buszmegálló felől sétált a ház felé.
– De, látom! Mindjárt hazaér! – kiáltotta, de meg is lepődött azon, hogy látja. Nahát, ez az edzés tényleg használ, gondolta, majd boldogan visszatért a krémes tálhoz. Már majdnem végzett, amikor valaki csengetett. Csak túljártam az eszén, gondolta. Bezártam az ajtót, hát muszáj csengetnie. Azzal szaladt is az ajtóhoz, és kikiabált:
– Ki az?
– Apa vagyok! Nyisd ki gyorsan, meglepetésem van a számodra!
Bence ki is nyitotta az ajtót és meglepetésében mukkanni sem tudott. Nem Apát látta, hanem egy hatalmas illatos fenyőt.
– Na de hol az angyal? – gondolta Bence. Vizsgálni kezdte a zöld ágakat, hátha meglát valamit, ami nyomra vezeti. Egyszer csak egy pár bakancs bukkant elő a fa tövénél, majd valamivel feljebb egy kesztyű, végül egy ismerős arc.
– Segítesz bevinni? – kérdezte Apa.
– Ez a karácsonyfánk?
– Igen, csak fel kell díszíteni.
– Ki díszíti fel?
– Hát mi!
– Nem az angyal hozza?
– Az angyal? Ezt hol hallottad?
– Jani mondta.
– Hát, lehet, hogy hozzájuk az angyal viszi, de mi mindig magunknak választjuk, és együtt díszítjük fel.
– Én még soha nem díszítettem karácsonyfát.
– Nem, mert amíg kisebb voltál, mindig aludtál délután. Idén viszont a te kapod a legfontosabb feladatot!
– Tényleg? Mi az?
– Te teszed a csillagot a fa tetejére!

Azzal neki is láttak a díszítésnek. Nagy kaland volt az egész! Az égők kibogozása, a szaloncukor felaggatása, a pattogatott kukorica fűzése, de a legjobb az volt, amikor Bence Apa nyakába ült és életében először feltette a csillagot a fa tetejére! Meg is ünnepelték! Anya direkt erre az alkalomra sütötte a sütit.

Aztán Bence valami furcsát vett észre: a bátyja három papír angyalkája ott hevert a karácsonyfa alatt, masnival átkötve. Furcsa, gondolta. Miért nem a fát díszítettük vele? Már épp megfogta az elsőt, hogy felaggassa a karácsonyfára, amikor meghallotta Jocó hangját.
– Azt hagyd csak a fa alatt! Azok az én ajándékaim, amiket nektek készítettem. Majd este odaadom őket.
– Én nem csináltam ajándékot!
– Nem baj, még van időd!

Bence beszaladt a szobájába, elővette a legszebb zsírkrétáit és rajzolni kezdett. Az angyal-kuksizó hadműveletnek annyi, gondolta közben, de Mikulás, téged jövőre egészen biztosan megleslek! Végül is egyszer már sikerült!