Üdvözöllek!
Dalanics Dóra vagyok. Foltvarró és feleség. Kíváncsi, kreatív és kísérletező. Ezek a tulajdonságaim eleinte a varrásban mutatkoztak meg, de pár éve nagyobb teret kaptak. Közel 1500 négyzetmétert… Ekkora kert tartozik ugyanis az otthonunkhoz, ahová néhány éve költöztünk a férjemmel. Azóta a befőzés és likőr készítés is egyértelműen az alkotás színterévé vált. Sőt, a kertünk és annak életben tartására tett kísérletek is megihlettek és meseírásba kezdtem.
A középiskolában irodalom-dráma tagozatos voltam. Tetszett ugyan a színpadi munka, de gyorsan kiderült, hogy nem nekem találták ki. A játék szeretetét viszont mind a mai napig őrzöm. Ez lehet az oka annak is, hogy annyira megfogott a mese és a rengeteg lehetőség, ami benne rejlik. Amikor elkészítettem az első falvédőket, rájöttem, hogy ez nem csak egy új szerelem, de egy új kihívás is egyben. Nem is akármilyen: a legnagyobb, amiben eddig részem volt. Ehhez szükségem lesz mindenre, amit eddig pedagógiából és pszichológiából tanultam, bevethetem a fantáziám és minden öröklött kézügyességem, a kíváncsiságom, ami arra késztet, hogy a meséről, a hatásairól és szerepéről a gyerekek fejlődésében minél többet megtudjak. Egyszóval igen komplex feladat. Remélem, legalább annyira tetszik a végeredmény, amennyire én élvezem ezt a munkát!